2024.05.28.

A legjobb addiktológiai kezelés

2 olvasta

Ha korábban már részt vettél valamilyen addiktológiai kezelésen vagy programban, de az ott elért eredmény nem bizonyult hatásosnak, vagy csupán 2-3 hétig vagy hónapig tartott, akkor hadd ajánljam figyelmedbe a Felépülők 28 napos bentlakásos programját.

Ennek a programnak a sikerességi aránya 75%, ha az utógondozást is igénybe veszik a résztvevők, akkor pedig 90%-os a felépülés arány. Amikor először megláttam ezeket a számokat, akkor nem is akartam hinni a szememnek. Ez már azért elég meggyőző tud lenni.

A hagyományos addiktológiai programokkal ellentétben itt folyamatosan kontroll alatt lehet tartani az alkohol iránti vágyat, mert a közel 1 hónap alatt egy szilárd keretrendszer és meghatározott szabályok segítik a bent lakókat, hogy minél könnyebben fel tudjanak épülni.

A Felépülők csapta saját tapasztalatból tudja, hogy milyen alkoholbetegnek lenni, és azt is tudják, hogy ebből meggyógyulni nem lehet, csak felépülni. Pont ezért hozták létre a programjukat, hogy minél több embernek tudjanak segíteni és irányt mutatni a józan élethez.

Ha részt szeretne valaki venni a programban, akkor ehhez elengedhetetlen lesz a kellő hajlandóság, az őszinteség, a nyitottság és a tenni akarás is. Amennyiben ezek a tulajdonságok nincsenek meg valakiben, akkor ez a program sem fog tudni segíteni rajta. Hiszen ők csak a feltételeket és az addiktológiai programokat, iránymutatásokat tudják megadni, a munka oroszlánrészét mindig az alkoholistának kell elvégezni.

Ismerd meg jobban a Felépülők programját itt: felepulok.hu!

Copyright © All rights reserved. | Newsphere by AF themes.